Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2013

Mini tűpárna dióhéjból

Kép
Újra hosszú idő telte el két bejegyzés között. Itt az ősz, jönnek-mennek a cseppfertőzéses kórságok... :( Ráadásul a kicsik is egyre aktívabbak, még betegen is. Már régóta tervezem egy tűpárna készítését, és most is csak egy mini változatra futotta az energiámból. A tűimet egy kb. 6 éve vásárolt hungarocell harangban tartom, ami még mindig a maga natúr valójában áll a szekrényemben, mert nem tudom, mihez kezdjek vele. Egyelőre tűpárnának megteszi, csak elég nagy, ezért nem nagyon tudom hordozni. Viszont ha nem a dolgozómban csinálok valamit, vagy a tűnek a kezem ügyében kell lennie, akkor ide-oda lerakom a tűt, ebbe-abba beleszúrom, ami igen veszélyes lehet három gyerekkel. A gyerekeknek diót törtem, és olyan szépen sikerült kettévenni a héjakat, hogy elgondolkodtam, mit is kezdjük velük. Az egyikből tűpárna lett, rövid idő alatt kész, költséghatékony, kis helyen elfér. :) Első körben lelakkoztam a dióhéjakat egyszerű vízbázisú lakkal. Egyet viszont körömlakkal lakkoztam. Gyön

Barbie ház - a tetőtér kicsinosítása

Kép
Rég nem frissítettem már, de a kicsik nagyon aktívak, kevés időm van, azt is inkább csatkészítéssel töltöm - majd arról is írok egy bejegyzést, ha nem felejtek el fázisfotókat készíteni. A babaházunk tetőtere a kicsi babák birodalma. Van néhány százasboltos apróságunk, kicsi Barbienk és a Müllerben kapható Evi babánk. Szóval a gyerekrészleget kellett kialakítani. Igazából nem volt sok tennivalóm, inkább a beszerzési helyek miatt írom a bejegyzést. Íme a képek: A falat eredetileg egyetlen süti mintás csík díszítette, a Kik-ben kapható többféle dekortapasz (mintás cellux - 180 Ft egy tekercs), abból próbáltam egyenes csíkot ragasztani. Közben a lányom szerzett a Lidl-ből egy ív kislányos matricát. Megbeszéltük, hogy a babaház falaira ragaszt belőle. Ide jutott a legtöbb, az alsó szint matricátlan... :) A bútor egy kicsit kicsi ezeknek a babáknak is, de negyon jól mutat, és a fotel-kanapé-asztal-kisasztal-lámpa-fogas-komód összesen került 450 Ft-ba az Auchanban. Nem mondanám minős